Így van, az... az elmúlt időben rájöttem, hogy hiába akarok sokmindent, egy nap nem lesz 36 órás, 250 kilométer nem csökken 30-ra, és ha meggebedek, akkor sem bírok ki 50 óránál többet ébren jóérzéssel. Ennek fényében úgy döntöttem, nem is próbálok erre a blogra írni, és bár ez mindenkit hidegenhagy, hiszen szinte senki nem tudja ezt a címet, aki mégis idetévedne és az érdekli amit mostanában pötyögök, akkor az nézzen el az unalomblogra.
Peace.
Majd folytatom...
A Nap nem régen bukott a látóhatár alá, lassan kezd besötétedni. Egy 233E buszon döcögök hazafelé. A levegő hideg, az utasok bakancsaiból hólé csorog, miközben mindenki szorosan maga köré vonja a kabátját, és didereg. Szinte senki nem beszél, csak pár középiskolás zajong a busz végében (a közelben ülő utasok rosszalló pillantásai ellenére).
~ Megint havazik! ~ fordul meg a fejemben, miután kinézek az ablakon, és a lámpafényben szállingózó hópihéket látok. Picit bosszankodom, hiszen nem szeretem a hideget. Bárcsak nyár lenne már... de még csak félúton vagyunk. Nem csak a hideggel van bajom, vészesen közelednek a félévzáró vizsgák is, emiatt egyre gondterheltebb vagyok. Ráadásul már az egyetemről hazafelé is sötét van, ez is nyomasztó...
- Bocsánat! - hallom hirtelen derékmagasságból. Összerezdülök, majd lepillantok. Egy tizenéves, bár meglehetősen alacsony lányka pislog rám, és mutogat az ajtó fölött elhelyezett leszálló jelző felé: nem éri el. - Tudna nekem segíteni?
Elmosolyodom a magázás miatt, még nem szoktam hozzá, hogy "lebácsizzanak", bár azt hiszem így 21 felé közeledve hozzá kéne szoknom, hogy a 10 alatti gyerekeknek én igenis bácsi vagyok... szörnyű. De én perszesegítőkész vagyok, így rámosolygok a kislányra.
- Természetesen - mondom a hosszú csönd miatt kissé elbicsakló hangon, majd derékon kapom a lánykát, és felemelem a lépcső fölé, hogy megnyomhassa a gombot ő maga... biztos nem erre gondolt...
No...
Igazából, az első héről akartam írni, de aztán csak csúszott, csak csúszott, és így már nem nagyon van értelme arról regélni, mi volt 2 héttel ezelőtt, részletesen. Azért egy kis összefoglalót megengedek magamnak.
Első nap, hétfőn még nagy volt a kavarodás. Ez jellemző egyébként az egész első hétre is. Ugye már korábbi írásban volt róla szó, hogy megírtuk a kritériumokat, akkor még nem volt eredmény. Hétfőn lehetett megtudni a matekot, aminek az eredményhirdetésére nem értem oda, tehát maradt a bizonytalanság. Dékáni kézfogó volt, ahol ráadásul csak a dékánhelyettes volt jelen, de nem baj,. az egyetem polgáraivá fogadtak minket... fehér kesztyű, stb... legalább móka volt.
Az előzetes infókkal ellentétben mégis meg volt tartva a csillagászat ezalatt, de szerencsére egy héttel később átvettük a követelményeket, így nem maradtunk le semmi lényegesről. A kézfogó után beálltunk a sorba Hallgatói jogviszony-igazolást kérni, majd következett egy matek előadás. Nem volt rossz, de már hallottam (3szor, ez volt a 4.). Aztán egy gyógyfizika (fizika felzárkóztató), aholis kiderült, hogy sikerült a dolgozatom, szóval nem kell bejárnom. Ezt egy matek gyakorlat követte volna, de még előadáson felajánlották, hogy át lehet menni emeltre, ahol ugyanaz a számonkérés, viszont többet tanítanak, és a szerdai nagy lyukban vannak az órák (az eredeti órarendem szerint hétfőn 5ig lettem volna egyetemen, szerdán pedig 10től 14ig lyukasórám lett volna). Ezen felbuzdulva Milán laptopjáról bejelentkeztünk ETR, be, és módosítottam az órarendemet (nálunk még ezt első oktatási héten is meg lehet tenni, nem úgy mint BME-n), leadtam a matek előadást és gyakot (meg a gyógyfizikát), és felvettem az emelt matekot, ennek örömére szerdán a 4 órás lyuk 1 órássá redukálódott (10-11), hétfőn meg délben végzek 5 helyett.. nem érte meg?
Kedden fizika, meteorológia, fizika gyakorlat volt a felállás, a fizika yakon elmondták mi a szitu és mehettünk haza. még 2től lett volna óránk, de mailban értesítettek minket, hogy ez elmarad, így 4 helyett már fél 1 körül végeztünk. Mehetne ez így minden nap a félévben. Jó volt. A termek megkeresése nekem érdekes módon sokkal kisebb problémát jelentett, mint a többieknek. Nemtom miért... jó a tájékozódási képességem, ezek szerint.
Szerdán az első óra hamarabb kezdődött, erről is mailben szóltak. Odamentünk 8ra (ált 8:15kor kezdünk reggel), és az előadó elmondta, hogy ma elmarad az előadás, csak a követelményeket vesszük végig, mert szükség van a termre. Pöf... ezért keltem fel? Utána kb unatkoztunk 11-ig, amikor is jött az emelt matek gyak (képzeljétek bele magatokat azoknak a helyébe, akiknek fél 9 után a következő órájuk 2kor kezdődött... és itt a kolik nem 5 percre vannak, szal nagy a hazaút idővesztesége), ami mókás volt, majd az előadás. Ezt a termet sokáig kerestük, picit bolyongtunk az épületben, mert egy elszeparált részén van az első emeletnek, ahová máshonnan az elsőről nem lehet bejutni. Elég gáz. Előadáson meghallgattam ötödszörre is ugyanazt az anyagot (már nagyon untam), majdjött egy infó, ami szintén nem tartozott a legizgalmasabb órák közé. Ezt követően benéztem gyógymatekra, amiről még nem tudtam, be kell járnom, vagy nem. Szerencsére kiderült, hogy ez a dolgozatom is megfelelt lett, így aztán összecsomagoltam, és nagy boldogan hazajöttem. Végülis, az eredeti órarendemhez képest egész jól sikerültek a dolgok. 4 óra mínusz, és ráadásul héfőn korábban végzek, és nincs 4 óra lyukasom... juppiiii.
Csütörtökön megint fizikával kezdtünk, majd ezt követte egy kémia, ami nagyon állat volt, mert tök szép (és látványos, meg zajos) kísérletet láthattunk, például az asztal szélének végigégetése és sarkának felrobbantása (az asztal egyben maradt), egy színtelen és egy sárga folyadék összeöntése, melynek következtében az eredmény kéken kezdett világíteni (baromi jól nézett ki), magnéziumot égettünk, és még egy csomó más érdekes dolgot láttunk. Sajnos ez csak a beetetés volt, valószínűleg a későbbiekben nem lesznek kísérleteink (legalábbis 2. órán nem volt, az atomszerkezetet tárgyaltuk). A kémiának hamarabb vége lett, így picit kimentünk ejtőzni, pechünkre, ugyanis ennek következtében nem volt helyünk ökológián.
Az ökológia előadást ugyanis a 170 embernek, aki felvette, egy 85 fős teremben próbálták megtartani. El lehet képzelni, hogy milyen állapotok uralkodtak. Kb 40 ember alapállásban benézett a terembe, és úgy döntött, nekik ez nem kell, inkább mennek haza (ők lehettek kb 40en), de azért a 130 fő valahogy bezsúfolódott a terembe. Ez úgy zajlott, hogy a 13 helyes sorokban átlag 16an ültek, a terem két oldalán a földön csücsültek nagyon sokan, és a maradék pedig (köztük én is) a term végében ácsorgott, és próbált nem elájulni a "büdös", meleg, oxigénhiányos környezetben. De nagyon izgalmas előadás volt.
Ezt a rémálmot követően (a 2. héten már egy nagyelőadóban tartották meg az órát, ott legalább elfértünk) egy infón vettünk még részt, ahol szintén nem tanultunk semmit, csak beszélgettünk... egy kacsal "bácsi" az oktató, de nagyon jó arc, szóval szeretni fogom azokat az órákat. Meg úgy a legtöbbet, úgy tűnik egyelőre, mert érdekesek a dolgok. Meg nehezek is, azért, nem lesz sétagalopp...
Pénteken reggel elég hulla voltam, szóval nem ezen a napon figyeltem legjobban az órákon, az tény. Első óránk az Általános földtani alapismeretek címet viseli, ami hangzatos, azonban nagyrészt csak mese, ne is vesztegessünk szót rá (tudom már ti is unjátok... nekem meg menni kéne matekra 11-től). Utána 2 órácska szünet, majd Geomorfológia, ami a föld felszínének változásaival foglalkozik, érdekes tantárgy. Aztán jött a délután, és a várakozás, hogy végre szombat legyen, mert...
...mert a szombat jó! ;)
Reggel ébredés után egyből a TESCO felé vettem az irányt, mert nem volt itthon semmi kajám. Bemegyek, váráolgatok, fizetek. Jövök kifelé, gyorsítom a lépteimet utazási segességre, erre látom, hogy arcán széles vigyorral, kinyújtott kezében egy tubus kenőccsel jön felém egy csaj. Hm.
Megállok, ő meg a kezembe nyomja a kenőcsöt. Ajándék? Csak lesek. Egy egész tubus? Érdekes. Közben a mögötte levő pultra mutogat, és arról mesél, hogy ez egy netes termékcsalád, nem költenek tvreklámre meg plakátokra, ezért így helyben osztogatnak. Nem is rossz! Mondjuk már ekkor biztos voltam benne, hogy köszi a kézkrémet, de az életben nem megyek vissza erre az oldalra. Ő is látta a szememben, hogy mehetnékem van, de azért csak darált tovább, én meg türelmesen hallgattam.
A következő akciója az volt, hogy a kézfejemre kent egy adag krémet. Oké, persze, de minek, majd otthon kipróbálom... közben magyarázptt tovább. Aztán a kezembe nyomott egy másik krémet. Itt már kezdett gyanús lenni. Két teljes csomag krém? Aztán jött a harmadik, egy borotválkozás utánai (aranyos volt, rámnéz, majd furcsa hangsúllyal megkérdi: most elbizonytalanodtam, szoktál te borotválkozni? mondom áááá, persze, ez az ősember.külső csak átmeneti...) balzsam. Nem tudtam eldönteni, hogy a céget nézzem hülyének, hogy ennyit kap az ember (főleg hogy közben hangsúlyozta többször, hogy ez így összesen 12000 Ft lenne, de most ez itt bemutató), vagy örüljek, hogy ennyit kapok, vagy mi legyen. Aztán jött, hogy van parfümjük is. Szupi. Abból sajnos csak egyet tud adni, mert azért mégiscsak minta. Kit érdekel, jöhet a férfi. 3 tubus krémmel és egy parfümmel a kezemben reménykedni kezdtem, hogy végre elenged én meg örülhetek mint állat, de sajnos a félelmeim beigazolódni látszottak, ugyanis végre befejezte a sokszor elkezdett - ezek így együtt ennyibe kerülnének, de most bemutató van - mondatát, aminek következtében kiderült, hogy megközelítőleg 9000 Ft-omba kerülne az egyébként 22000-es csomag. Ja így már mindjárt más.
Sajnos fájdalmas vigyorral a képemen kellett közölnöm vele, hogyha akarnám, se lenne ennyi pénzem, ugyanis kollégista vagyok, és le vagyok égve, de azért köszönöm a lehetőséget. Kettőnk közül ő volt jobban elkenődve, mert lelkes hallgatóság voltam... No nem baj. Majd talán legközelebb...
Picit ELTE blog lesz ez az elején, de nem baj, elvégre is az életem most az egyetem körül forog (sajnos). A beiratkozásról nem akarok nagyon sokat írni, aki már egyetemista, az tudja hogyan zajlik, aki meg nem, annak nem akarom elrontani a meglepetését. Csak néhány apróság...
Miután megérkeztünk, egyből ismerős arcokat kezdtem keresni, és - a gólyatábornak hála - találtam is egykettőt. Picit beszégettünk, majd bementünk az épületbe, és felvettük az indexünket. A beiratkozás procedúrája (indexkitöltés, unalmas előadások) után a mentorunk (mert nekünk ilyen is van) körbevezetett minket az egyetemen, hol vannak a fontosabb termek, irodák, tanszékek, tájékozódási pontok, büfék, ilyesmik, majd aki még nem tette meg, annak segített felvenni az óráit. Én - mivel már összeraktam előbb az órarendemet (köszi Szandi) - ekkor leléptem, ugyanis eszembe jutott, hogy nem hoztam számológépet a kritériumdogára. Hupsz.
A kritérium matekból és fizikából vagy kémiából volt kötelező, célja pedig a diákok tantárgybeli jártasságának felmérése volt. Amennyiben a dolgozat sikerült, úgy a "páciensnek" nem kel bejárnia a kritérium-felzárkóztatókra, ami a hetéből 2 órát venne el. Mivel nekem nem volt számológépem, nem fűztem sok reményt egyikhez sem, de aztán eszembe jutott, hogy nekem még vannak BME-s kapcsolataim, szóval átvágtáztam a VPK-ba, ott is a 6. emeletre és azon belül a 607-es szobába, ahová bekopogván Gábor nyitottnekem ajtót, és nagy örömmel fogadott (deszép mondat lett...). Szerencsére tudott számológépet biztosítani számomra (micsoda megfoalmazás... úristen...), és így jobb esélyekkel indultam a kritériumokon. 1-re már rohantam is vissza, hogy írhassam a matekot. Könnyű volt, csak már mivel utoljára 3 éve tanultam ilyesmit, rendesen el kellet gondolkodnom egy két kérdésen. Holnap kiderül hogy meglesz-e, de lehet hogy nem, hallottam olyan hírt, hogy összesen 6 embernek sikerült. Kemény volt, na. Ha idén érettségizek, tuti megvan, de az az igazság, picit kiestem a gyakorlatból.
Eztán egy óra szünet következett, majd ismét visszaültünk fizikát írni. Ez - a várakozásokkal ellentétben - kifejezetten künnyű, ámde szívatós volt. Mivel azonban fizikából nem vagyok tejesen hülye, az általános kérdésekből majdnem mindenre tudtam a választ, amire meg nem, azt betippeltem, és a feladatmegoldásban is szereztem egy-két pontot, így reménykedtem, hogy sikeresen átjutok az akadályon (később kiderült, volt miben bíznom, sikerült is, szóval mínusz 2 óra / hét, jupiiii).
Ezt követően még egy kis körbevezetés volt az északi épületben a mentorunk részéről, én pedig visszabattyogtam a Gáborhoz a számológépével, picit beszélgettünk, aztán döcögtem haza busszal... Másnap meg irány hazaa!
Hát ez egy hosszú procedúra volt. Picit nehezebben indult, mint szerettem volna, ugyanis nem tudtunk időben eljönni otthonról. Ettől függetlenül egész jól ideértünk... megérkezéskor irdatlan sor fogadott bennünket (miért mindenki első nap akar koliba költözni?? - hülye kérdés, amiért én is...), amit szép türelmesen kivártunk, majd kis bosszankodás - egy fennakadás miatt - után elkezdhettünk felpakolni. Kicsit így utólag belegondolva itt ciki volt, hogy én "kiccsaláddal" érkeztem, felsőbéves szobatársam picit furán nézett (nem csak emiatt - nem számított 2 új szobatársra, csak 1re...) amikor betoppant és a pici szobát a várakozássa ellentétben nem egy vagy egy ember se foglalta el, hanem egyenesen 5... mondjuk hasonló esetben én is meglepődnék. VPKba am ugyanígy költöztem, csak ott azért nem volt gáz, mert Balázs is szüleivel együtt kültüzütt, míg Abdulnak is ott voltak a barátai, így alapból sokan voltunk. Meg az nagyobb szoba volt. De mindegy is.
Szóval beköltöztem, franyesz mágneskártyát kaptam (ami aznap és még alán 2 napig nem működött), megtanultam hogy a 3.ra gyorsabban fel lehet jutni lépcsőn mintha liftre várok, majd miután elköszöntem apuéktól és beszélgettem kicsit újdonsült szobatársaimmal, elindultam feltérképezni az egyetemet Szandi segítségével. Rövid túravezetés után együtt rohantunk vissza a koliba netet regisztrálni, ami - néhány plusz kör és emeletek közötti lépcsőforduló megfutása után - sikerült is, így már első este lett netem. Szupi. Ráadásul asszem már kulcsot is másoltattam aznap este, így azt is kaptam a sobához, így tökeéletesen jól éreztem magam. A koliról annyit érdemes tudni még, hogy szemben van a mozi és a TESCO, amiből az utóbbi a fontosabb a mindennapok szempontjából, de előbbi sem elhanyagolható tényező. Ráadásul a vasútállomás is kb 200-500 méterre van, szóval nem kell messzire menni, se messziről jönni. Kényelmes. Egyedül az egyetem van messze (közel 40 perc busszal), de így az elmúlt 3 nap tapasztalatai alapján simán szokható. Nem is baj ha tanulok egy kis rendet, nagyon "elkanászodtam" - bár a kanászok tuti korán keltek... - szóval ez a minden nap 6os kelés jót fog tenni... csak nem szabad sokáig fennmaradni :)
Bevallom, először picit izgultam. Egy hétig, sátrazva, fürdés nélkül, idegen környezetben. Aránylag nehezen építek ki kapcsolatokat (főleg személyesen, és ha nem vagyok rákényszerítve), így érthetően nem bíztam benne, hogy olyan jól fogom magam érezni a táborban. Szerencsére a szervezői gárda rám cáfolt. Nézzük sorban, mi is történt (az én nézőpontomból).
Tovább...A válasz egyszerű, és nevetséges. Hogy nekem is legyen. Ja, nem, ez az előző blogom indoka volt. Hát akkor ezt azért, hogy fenn legyen a zinterneten. Egyébként csak egyszerűen eszembe jutott a cím, és úgy döntöttem, hogy ezt le kell foglalnom magamnak, aztán majd kezdek vele valamit.
Új év, új lehetőség, szokta mondani édesapám, így végül arra a következtetésre jutottam, hogy mivel az unalmasabb hónapjaimat tartalmasabbak váltják fel, így két részre veszem a blogomat, mert az unalomblog neve már nem aktuális. Szóval mindkettőt vinni fogom, ezen aktuálisabb, azon elvontabb dolgokat írogatok, így legalább mindenki azt olvassa, ami érdekli őt. Szupi.
Kezdésként mindkettőn megjelenik a Gólyatábori beszámoló (majdnam ugyanaz, ne olvasd el kétszer!), aztán utána válunk ketté. Ha menni fog. Ha nem, az egyiket elhagyom, ki tudja... elvégre is nem hiszem hogy olyan sok hűséges olvasómat fosztanám meg az élménytől hogy engem olvashassanak :)
